Hírek
HVSZC
- HVSZC hírek
Kadéteskü Egerben
„A honvédelmi oktatási programok célja, hogy képesek legyünk megőrizni mindazt, amit elődeink ránk hagytak. Kultúránkat, szabadságunkat és közös értékeinket” – mondta dr. Czermann János, a Honvédelmi Minisztérium stratégiáért és humánpolitikáért felelős h
A Heves Vármegyei Szakképzési Centrum négy szakképző iskolájának mintegy 250 honvéd kadétja tett ünnepélyes fogadalmat a Dobó István téren. A rendezvényen az államtitkár kiemelte, hogy a Honvédelmi Minisztérium által életre hívott Honvéd Kadét Programban jelenleg összesen 157 iskolából több mint tízezer tanuló vesz részt. Elhangzott: az elsajátított tudás nem csak a honvédelemben, de a mindennapokban is a diákok hasznára válik. A tájékozódás, az elsősegélynyújtás, a túlélés, a különböző sporttevékenységek, és mindenekelőtt a közösség érdekeinek előtérbe helyezése pozitív irányba formálják az ifjúságot. Emellett a tanulók már egészen fiatalon megismerhetik a katonai pályában rejlő lehetőségeket.
Dr. Drót László dandártábornok, az MH Területvédelmi Erők Parancsnokságának parancsnoka az egri Lenkey János Honvéd Középiskola és Kollégium egykori növendéke, így számára különösen megható volt az ünnep. „Eger, eskü és hadtörténelem. Ezek a szavak összetartoznak. Az egykori várvédők mindannyiunk számára példamutatók. A mai napon nemcsak emlékezünk azokra, akik a haza védelméért küzdöttek, hanem átadjuk a szellemi örökséget a következő generációnak is. A honvéd kadét fogadalom komoly elköteleződés hazánk és a társadalom iránt” – mondta a parancsnok.
A fogadalomban részt vevő partneriskolák diákjait a helyi MH Krause Lajos 3. Területvédelmi Ezred vitéz Mike József 60. Területvédelmi Zászlóalja napi szinten támogatja. A katonák közvetlen kapcsolatban állnak a pedagógusokkal, szabadidős programokon, pályaorientációs napokon nyújtanak szakmai segítséget. Céljuk, hogy a közösség és a család védelmének eszméjét továbbadják a fiataloknak.
Az ünnepségen dr. Czermann János, dr. Drót László dandártábornok, Ignácz Balázs főispán, a Heves vármegyei Kormányhivatal vezetője és dr. Pajtók Gábor országgyűlési képviselő is zászlószalagot adományozott az eseményen részt vevő partneriskoláknak.
KAPCSOLÓDÓ HÍREK
Caramel slágerével nyitották a hatvani DISZI tanulói szalagtűzőjüket
Szalagavató bált tartott végzőseinek a Heves Vármegyei SzC Damjanich János Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium (DISZI) Hatvanban.
Heol.hu
Az álmaik megvalósítását tűzték ki célul a DISZI végzősei
Szalagavató bált tartott végzőseinek a Heves Vármegyei SzC Damjanich János Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium.
Hatvani Hírlap
Együttműködési megállapodás az egyetemmel
Számos gyakorlati hely közül választhatnak.
EKKE