Hírek
Hatvani Hírlap
Az álmaik megvalósítását tűzték ki célul a DISZI végzősei
Szalagavató bált tartott végzőseinek a Heves Vármegyei SzC Damjanich János Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium.
Péntek délután teljesen megtelt a hatvani sportcsarnok, ugyanis a DISZI tanulóinak szalagavató bálja zajlott a helyszínen. Az esemény kezdése előtt az izgalom tapasztalható volt a fiatalok körében, ugyanis már nagyon várták, hogy végre felkerüljön rájuk a szalag – erről beszélt Kocsis Alexandra Erika. – Örülök, hogy eljött ez a nap, nagyon sokat készültünk a társaimmal. Sok szép emléket szereztem az iskolában, biztos vagyok benne, hogy mindig jó szívvel tekintek majd vissza az itt töltött időre. Azonban már szeretnék dolgozni és kíváncsian várom, hogy mit tartogat számomra a jövő – részletezte. Balykó Zsolt mint mondta nagyon sok barátot szerzett az tanévek során, barátnőjét is az intézményben ismerte meg. – Sok tapasztalatot szereztem az elmúlt években, sokat fejlődtem, megismertem a logisztikai technikus szakmát is, és ebben szeretnék elhelyezkedni – tette hozzá.
Az ünnepséget Caramel Szállok a dallal című slágerével nyitották meg, melyet az intézmény tanulói adtak elő. Ezt követően köszöntő beszédet mondott Dravnyik Zsuzsanna az intézmény igazgatója. Kitért rá, hogy a szalagavató ünnepség minden tanuló számára egy fontos és jelentőségteljes esemény. – A szalagtűzés a felnőtté válás küszöbe, melyet néhány hónap múlva követnek az első lépcsőfokok: az érettségi és a szakmai vizsgák. Hamarosan ismeretlen utakra léptek, és nem tudjuk, hogy beteljesülnek-e az álmaitok, de mi tanáraitok nagyon szurkolunk nektek. Igyekeztünk mindent megtenni azért, hogy megszerezzetek minden szükséges tudást, azt is próbáltuk megtanítani, hogy a sikereken túl, a csalódások azért vannak, hogy erősítsék a jellemet – részletezte.
Az ünnepi esemény legjelentősebb részéhez érve az osztályfőnökök feltűzték végzős tanulóikra a szalagot. Mindenki névre szólóan kapta meg az iskola zöld színű kitűzőjét, amely egy korszak végét, és a felnőtté válás útjának kezdetét szimbolizálja. A szalagtűzések osztályonként zajlottak, a ceremóniák között a diákok, pedagógusok és a meghívott vendégek különböző előadásokat láthattak, volt például néptáncos produkció, melyet a Kacus Táncegyüttes tagjai mutattak be. A DISZI alsóbb évfolyamosai pedig búcsúbeszéddel készültek a végzős diákoknak, de felcsendült a Hooligans együttes Küzdj az álmodért című dala is. A szalagavató bál zárásaként pedig az idén ballagó tanulók keringőt adtak elő, majd felkérték szüleiket is egy táncra.
Forrás:
https://hatvanihirlap.hu/az-almaik-megvalositasat-tuztek-ki-celul-a-diszi-vegzosei/
KAPCSOLÓDÓ HÍREK
Készülnek az első technikumi szakmai és érettségi vizsgákra
Az idén debütáló új technikusi vizsga kapcsán felkészítést és segédanyagokat is kaphatnak az oktatók.
Heol.hu
Szakmai nap a vizsgafelkészülés és vizsgaszervezés jegyében
Közös szakmai fórumot szervezett a Heves Vármegyei Szakképzési Centrum és a Karcagi Szakképzési Centrum.
HVSZC
Diploma vállalati gyakorlattal
Középiskolások érettségi utáni továbbtanulását segítő fórumot szervezett a HKIK
HVSZC