Hírek
Heol.hu
Készülnek az első technikumi szakmai és érettségi vizsgákra
Az idén debütáló új technikusi vizsga kapcsán felkészítést és segédanyagokat is kaphatnak az oktatók.
A Heves Vármegyei Szakképzési Centrum a Karcagi Szakképzési Centrummal közösen tartott rendezvényt kedden a szakképzési vizsgák szervezéséről, hiszen idén májusban új technikusi vizsga debütál. A két intézmény főigazgatója, Milibák-Veres Erika és Vida Tamás köszöntőjét követően Pálmai Gergely szakképzésért felelős helyettes államtitkár mutatkozott be az öt szakképzési centrum munkatársainak, s beszélt a kormányzat szakképzési stratégiájáról, cselekvési tervéről. Elmondta, ez egy összetett és logikus, egymásra épülő rendszer. Kifejtette, a képzés oktatási és vizsga szakaszra válik, szerinte helyes, hogy utóbbi elkülönül, a vizsgaközpontok függetlenné váltak. 2026. január elsejétől már csak a vizsgaközpontok szervezhetnek szakmai vizsgákat.
A vizsgafelkészítés aktuális kérdései az intézmények oldaláról Kutiné Bors Szilvia, a Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum főigazgatója beszélt, kiemelve, hogy fontos felkészíteni az oktatóknak a tanulókat az új fajta vizsgákra pszichológiai téren, de szakmailag és módszertanilag is, hogy ismerkedjenek a felülettel, ne szorongjanak. Mint mondta, a most végző első technikumi évfolyamok szakmai vizsgája fontos a továbbtanulás szempontjából, hiszen anélkül nincs érettségi bizonyítvány sem. Elmondta, az oktatóknak is szükségük van segítségre a vizsgáztatási folyamatban és a gyerekeket odáig el kell vezetniük megfelelő tananyaggal, gyakorló feladatokkal. Tovább is kell képezniük magukat. Megemlítette, munkatársainak a portfóliókkal kapcsolatban vannak bizonytalanságaik, hiszen azokkal kapcsolatban mindenhol mások a szokások, elvárások.
Hudacsek Lászlóné, az Innovatív Képzéstámogató Központ (IKK) szakmai igazgatója elmondta, a tanulókhoz és a munkaerőpiachoz alkalmazkodva változtak a tanítás, oktatás módszerei, a frontális, s néha kooperatív foglalkozásokkal kiegészült munkát felváltotta a projektalapú szemlélet. Az elméletről a hangsúly a gyakorlatra tevődött át, a diákok aktívak, projektben dolgoznak, az oktatók koordinálnak. Kiemelte, az IKK digitális tartalomfejlesztéssel igyekeznek segíteni az oktatókat, a KRÉTA rendszerében 672 ilyen található (valamint gyakorló feladatsorok) és további 150-200-at terveznek létrehozni, nyolc ágazatban, ezzel segítve a vizsgára való felkészítést. Az IKK ezen kívül digitális tananyagokat, módszertani támogatást, továbbképzéseket és minőségfejlesztést is kínál. Az oktatók szakmai fejlődését támogatják, kiegészítik a képzési és kimeneti követelményeket, megkönnyítve a pedagógusok, oktatók munkáját. Tanácsadó hálózatot alakítottak ki, 14 ágazatban jött létre munkacsoport, aktív oktatók segítik társaikat, most is várnak jelentkezőket. Országos és régiós szakmai napokat tartanak, tanácsot adnak. Most a szakmai vizsgákra való felkészítéssel kapcsolatban is adnak segítséget, gyakorló feladatok is elérhetők honlapjukon. Szót ejtett arról is, hogy június végéig kell teljesíteniük a pedagógusoknak a 60 órás továbbképzéseiket, amihez 231 programot kínálnak.
Szoboszlai Árpád, a Nagykunsági Független Vizsgaközpont vezetője a vizsgaszervezéshez kapcsolódó kérdésekről beszélt, elmondta, ők 20 ágazatban működhetnek közre, de szeretnének még többen is akkreditációt szerezni, várják ennek lehetőségét. Kifejtette, alkalmazkodniuk kell ahhoz, hogy az iskolák eltérően értelmeznek követelményeket a képzési követelményekben és a portfóliókészítésben is. Fölvetette a részszakmákat és a teljes szakmákat tanulók közös számonkérésének lehetőségét is.
Kaluha Andrea, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal osztályvezetője a hivatal szemszögéből ismertette a vizsgaszervezést, felhívva előadásában a figyelmet a határidőkre, követelményekre. Mint mondta, a vizsgaközpontoknak látják majd el az egyházi iskolák vizsgáztatását is, és akár az ország másik végében is szervezhetnek ilyeneket az akkreditált ágazataikban. Kiemelte, érdemes korán meghirdetni a vizsgákat, hiszen sok diák keres vizsgaközpontot akár teljes, akár részszakmában. Utóbbiakat azonban nem lehet összevontan tartani az előbbiekkel.
Forrás: Heol.hu
Foto: HVSZC
https://www.heol.hu/helyi-gazdasag/2025/01/uj-technikusi-vizsga-felkeszules
KAPCSOLÓDÓ HÍREK
A jövő ápolói 3 napig versenyeztek, hogy a szakma legjobbjaivá váljanak
Első helyezést ért el Hórász Emma 13. osztályos általános ápoló tanuló, z egri Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskola növendéke, ő képviseli majd az országos megmérettetésen Heves Vármegyét.
Heol.hu
Szakmai nap a vizsgafelkészülés és vizsgaszervezés jegyében
Közös szakmai fórumot szervezett a Heves Vármegyei Szakképzési Centrum és a Karcagi Szakképzési Centrum.
HVSZC