Hírek
HVSZC
Dr. Habis György Eger Városi Német Nyelvi Szépkiejtési Emlékverseny 14. alkalommal a Sárváriban
Középfokú intézmények diákjai vetélkedtek

Idén is megrendezték a Dr. Habis György Eger Városi Német Nyelvi Szépkiejtési Emlékversenyt a Sárváriban, immár 14. alkalommal. A városi döntőn, melyet intézményi elődöntők előztek meg.
A vendégeket Habis László úr, a verseny fővédnöke köszöntötte, hangsúlyozta a német nyelv tanulásának fontosságát, továbbá elismerő szavakkal szólt édesapja pedagógiai munkásságáról , felelősségvállalásáról és helytállásáról, majd a Habis család nevében emlékplakettet adott át a 2025-ös verseny győztesének .
Hagyományosan megrendezett versenyünk jelképe az a Habis László úr családja által felajánlott vándorserleg, amelyet mindig az adott év győztese vihet magával, és amelyet egy évig a versenyzőt felkészítő iskola őrizhet és állíthat ki.
Gratulálunk a dobogósoknak:
1. helyezett: Hernádi Júlia (Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium és Kollégium)
2. helyezett: Turbucz Szofi (Egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium)
3. helyezett: Bodnár Barbara (Andrássy György Katolikus Közgazdasági Technikum, Gimnázium és Kollégium)


KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Siker a „Tell Your Story” angol nyelvi versenyen!
Szívből gratulálunk diákjainknak és felkészítő kollégáknak
HVSZC

Robotkutyák és drónok lepik el Egert
Hazánk első nemzetközi robotkutya-versenyét rendezzük meg
HVSZC

