Hírek
HVSZC
Diákjaink segítették az Egészségnap megvalósítását
Segítő kezek a Kossuth Zsuzsanna Technikumból

Az Eger Ünnepe Civil Hét keretében a Magyar Vöröskereszt szervezésében megrendezett Egészségnapon a Kossuth Zsuzsanna Technikum diákjai is aktívan részt vettek a program megvalósításában.
Nyolc fiatal egész nap segítette az egyes állomások működtetését, fogadta és támogatta a program látogatóit, míg további 12 diák a Civil Közösségek Háza termeinek berendezésében és a rendezvény utáni elpakolásban vállalt szerepet.
A fiataloknak a segítségnyújtás mellett arra is lehetőségük nyílt, hogy meghallgassák az előadásokat, valamint megismerkedjenek a részt vevő civil szervezetek és egészségügyi szolgáltatók munkájával, programjaival.
Az Egészségnap így nemcsak közösségi élményt jelentett számukra, hanem betekintést is engedett a civil szervezetek munkájába és az önkéntesség világába.
(Fotó: Magyar Vöröskereszt Heves Vármegyei Szervezete)
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Újabb büszkeség a Sárvári Kálmán Technikum számára!
A Sárvári Kálmán Technikum egykori tanulója, Berecz Ádám rangos elismerést szerzett
HVSZC

Továbbtanulás és szakmai sikerek a Kossuth Zsuzsanna Technikumban!
Örömmel és büszkeséggel számolunk be végzős tanulóink továbbtanulási és elhelyezkedési eredményeinkről.
HVSZC

Szakmai tapasztalatok és kulturális élmények Görögországban
A program helyszíne az Égei-tenger partvidéke, az Olümposz, vagyis az Istenek hegye környéke volt.
HVSZC



















































































































